Ronaldo megsérült a gólért
Bucinho & Péteronaldo 2005.10.25. 17:09
Ronaldo arca mindent elárul: a brazil sztár vehemensen küzdött a labdáért, becsúszott, és ezt a bokája bánta – az orvosok nem engedték talpra állni, s végül hordágyon cipelték le a pályáról
Néhány héttel ezelőtt még krízist emlegettek a Real Madrid háza táján, erre tessék, Wanderley Luxemburgo tanítványai átvették a vezetést a tabellán. A királyi gárda az ősi rivális Atlético Madrid otthonában aratott győzelmének, valamint a Getafe és a Celta Vigo vereségének köszönheti az első helyet
A királyi gárdát is érte veszteség, a tizenegyest értékesítő, majd a második félidőben Guti passzából eredményes Ronaldo ugyanis megsérült. A brazil csatár a mérkőzés hajrájában Robinho beadásáért futott versenyt Luis Pereával, és miközben becsúszott a labdáért, a bal bokája maga alá fordult, a szalagjai pedig meghúzódtak. Ronaldót ugyan hordágyon kellett levinni, de azért két jó hírrel vigasztalódhatott: először is az ominózus akció végén Perea a saját kapujába juttatta a labdát, később pedig kiderült, hogy sérülése nem súlyos, legfeljebb a Rosenborg elleni BL-mérkőzést kell kihagynia.
|